Ezt követően átvizsgálom az elosztószekrényt. Az elosztó fedelének eltávolítása után szemrevételezéssel ellenőrzöm többek között:
A hivatalos felülvizsgálati jegyzőkönyvet az irodában készítem el, és a megbeszéltek szerint juttatom el a megrendelő részére.
Régebbi építésű ingatlanoknál, illetve olyan társasházakban, ahol a mérőhely vagy a felszálló vezetékek még nem lettek szabványosítva, gyakran előfordul, hogy az ingatlanba TN-C rendszer érkezik. Ilyenkor a fázis(ok) mellett egy közös PEN vezető van jelen, amely egyszerre látja el a védővezető (PE) és a nulla (N) szerepét. PEN vezetőt tilos ÁVK-val megszakítani! Továbbá mérést sem tudunk indítani, hiszen hiányzik a PE vezető.
Családi házaknál előfordul, hogy TT rendszert alakítanak ki: földelőszondát vagy szondákat telepítenek, de gyakran nem megfelelően, így a mért érték 10 Ω feletti. Ezeket a szondákat egyszerűen rákötik a PE sínre. Mind a két esetben meg kell történnie a PEN vezető össze/szétválasztásának.
Előfordul, hogy a rendszer tervezésekor és szerelésekor még nem volt kötelező az ÁVK beépítése. Azóta ez kötelezővé vált, de előfordulhat, hogy egyes szerelők nem szabványosan építik be, így az ÁVK nem látja el megfelelően a védelmi funkcióját.
Fontos tudni, hogy a jól szerelt ÁVK sem örök életű: időközönként cserére szorul, hogy mindig megbízhatóan működjön.
A szabvány meghatározza, hogy milyen áramerősséget engedélyezhetünk a különböző keresztmetszetű vezetékeken. Gyakori hiba, hogy 1,5 mm² keresztmetszetű vezetékekre 16 A-t engednek, és nagyobb fogyasztót kapcsolnak rá. Ilyenkor a vezetékek túlmelegedhetnek, a szigetelés károsodhat, ami zárlathoz vagy akár lakástűzhöz is vezethet.
A kazán, gázcsövek és a fürdőszobai vezetőképes anyagból készült kád, zuhanytálca gyakran nincsenek megfelelően bekötve az egyenpotenciálra hozó (EPH) rendszerbe.
Sok felülvizsgálat során látni, hogy a bekötési pontokat sorosan kötik össze: ha a vezeték valahol megszakad, az utána lévő pontok kiesnek a rendszerből. Ezért a bekötéseket párhuzamosan kell kialakítani, hogy minden pont folyamatosan védett legyen.
A szabvány meghatározza a biztonsági zónákat a fürdőszobákban, és azt, hogy ezekben milyen típusú és IP-védettségű elektromos készülékek helyezhetők el. Gyakori hiba, hogy a védőtávolságokat nem tartják be, vagy a készülékek IP-védettsége nem megfelelő az adott zónában.
